Zárszó
Az utolsó időkben az Úr házának hegye szilárdan áll majd a hegyek tetején, és magasabb lesz a halmoknál. Odaözönlenek mind a nemzetek, felé tart számos nép, és így szól: „Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson meg minket útjaira, és így az ösvényein járhassunk. Mert a Sionról jön a törvény és Jeruzsálemből az Úr tanítása.” Ő tart majd ítéletet a nemzetek között, és igazságot szolgáltat számtalan népnek. (Iz 2,2-4)
Azért mentünk, hogy tanítson minket útjaira. Azokon az utakon, melyeken Ő is járt. Hogy itthon továbbb járjuk ösvényeit és neki tetsző életet éljünk. A zarándoklat egy olyan út, amelyen az Isten elkápráztat bennünket látványosságokkal, de ne feledjük: ez egy Isten által elkezdett út, az Ő segítségével végigjárt út, melynek végén felelnünk kell a kérdésre: - vajon bevégeztem-e, jól végeztem-e ezt a zarándokutat? Gyűjtöttem-e olyan kincseket, amelyek megállják a helyüket ezen a földön, s odaát is?
A zarándoklat a keresztény élet egyik ősi jelképe. A keresztény ember, úton lévő ember, aki nem feledkezik meg arról, hogy az embernek miután kiűzetett a paradicsomból végig kell mennie a bűn és szabadulás hosszú és gyötrelmes útján, és csak élete végén juthat el a mennyei Jeruzsálembe, hogy ott Istennel és Krisztussal találkozzon (Jel 21). A zarándoklat tehát nem csupán egy ősrégi, szinte minden vallásban meglévő szokás, hanem az emberi élet tükre. Olyan népnek vagyunk az örökösei, amelyhez Ábrahám, Mózes, a próféták, Mária és Jézus is tartoznak: "Emlékezz rá: Atyád vándorló arám volt" (MTörv 26,5). Isten újszövetségi népe, az úton levő, vándorló Egyház sem feledkezhet meg erről az igazságról.
Zarándoknak lenni
(Egy apostoli szerzetes írásából)
Zarándoknak lenni, azt jelenti, hogy:
- kimegyek a saját földemről,
- megtapasztalom a szegénységet, kockázatot, az ismeretlen gazdagságát
- megállok egy szent helyen Isten és útitársaim jelenlétében;
- csodálattal és hálával elfogadom Isten ajándékait:
a megtérést,
a gyógyulást,
az egységet,
a bátorságot,
az örömöt...
- és visszatérek saját földemre új látásmóddal,
minden személyt és minden helyet szentnek látva,
olyannak, mint ami nagyobb szentségre van híva;
a benső munka új erejével, hogy együtt keressük az Isten útjait,
hogy odaadjuk magunkat a jövőnek,
amelyben a szeretet Istene betölti életünket, világunkat.
(Mary Abboth SSND)
Hálaadásként szeretném beszúrni ide ugyanazt az imát, amit a 2019-es zarándokút végén írtam:
Légy áldva minden kegyelemért, mellyel ezen a zarándokúton megajándékoztál. Hálás vagyok a fáradtságért, a kellemetlenségekért, mert százszorosan megérte!
Köszönöm Neked Uram és Édesanyám, hogy minden pillanatban ott voltatok velem!
Oszlasd el kételyeimet, kishitűségemet, gyávaságomat a sötétség óráiban, hogy mindig emlékezzem arra, Te sokkal többet tettél és szenvedtél értem!
Gyógyítsd be sebeimet, szüntesd meg bátortalanságomat!
Köszönöm, hogy Te mindig türelemre, békére, megértésre és egységre buzdítasz,
hogy fényességeddel megvilágosítod lelkemben az örök Igazságot. Köszönöm hogy láthattam a legszentebb helyeket és mindazt az élményt és lelki gazdagságot, melyekkel ott feltöltődtem!
Hass át engem egész életemben a hittel, reménységgel, és szereteted izzó tüzével! Ámen.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése